Alulról épülő szökőkút

Ismét témánál vagyunk. Már megint egy projekt amire senki sem kért senkit. Senki nem kérte tudtommal, hogy a szövetség 39 és a Bupap workshopot csináljon. Senki nem kérte vagy kötelezte a fiatalokat arra, hogy ezen részt vegyenek, főleg nem olyan energiabefektetéssel, amivel ők ennek nekifutottak. Megúszhatták volna egy formalista, elborult (ami persze szintén jó) alkotással is, de ők nem bírtak ellenállni: szétvállalták magukat. Hogy miért? Ki tudja? Talán a hely és a körülmények rétegei rakódtak rá a programra és ez sodorta magával őket.

 

Történt ugyanis, hogy a két fiatalember témát keresgélve bóklászott a városban és a sors egy olyan helyre vitte őket, ami már előtte is felpiszkálta őket. Megragadó története van ugyanis ennek a szökőkútnak, ami egy hajléktalanhoz, Imre bácsihoz köthető. Csempemozaikkal rakta ki a lepusztult kút belsejét. Őt sem kérte senki erre, sőt! Alkotási vágya még elleállásba is ütközött. 

Elhatázoták hát a fiatalok, hogy folytatják Imre bácsi munkáját. Olyan hatalmas munkába fogtak, ami már meg is haladta képességeiket. Saját szememmel láttam, ahogyan dolgoztak. Őszintén szólva azt hittem, valami építőipari vállalkozásba fogtak. Akkora zsaluzatot és annyi kockát gyártottak, hogy nehéz volt elképzelni a projektől, hogy többlettartalmat is hordoz. Pedig a sok-sok kockába betűk is kerültek, amikből üzenetet is hagytak. Az üzenet egy idézet Imre bácsitól. Ettől csak egyre kerekedik a történet: " Az ember, ha dolgozni akar tud, nem kell hozzá munkaviszony. Ahhoz, hogy megéljél nem kell pénz." Bizony a srácok sem váltak megbízásra, engedélyre, pénzre, dícséretre. Csak csinálták. Éppen ez a hangulat, ez a felütés tette számukra lehetővé, hogy végigcsinálják. A kételyek suttogását elnyomta valami a fejükben: a lendület zaja, mert az erősebb volt. 

A dolog akkor vált izgalmassá. amikor eljött az építés napja. Egy nap alatt kellett ugyanis megcsinálniuk. Tanultak Imre bácsi esetéből, őt ugyanis rendre elzavarták. Ennek elkerülése végett narancssárga láthatósági mellényt vettek, jó sokat. Hátha jön a segítség. Tudták ugyanis, hogy ezt ketten nem tudják megcsinálni. Van viszont valami, amivel a magunkfajtát könnyű motiválni: a tiltás! Nem tudni, hogy a magasztos cél, vagy a tilalom vitte oda azt a sok lelkes fiatalt, de nem is érdekes. A lényeg, hogy egy emberként, egy csapatként rakták össze estére. Imre bácsi üzenete átért.

Persze számunkra pont ezt lett volna gyanús, hiszen ilyen elánnal nem láttunk még fizetett munkásokat építkezni, szerencsére a szervek ezt nem szúrták ki.





Bár Imre bácsi barátjának ez nagyon tetszett, de Ő sajnos ezt már nem láthatta. Meghalt. Így záródott a kör. A szökökút rehabilitációjából emlékmű lett, nemcsak egy tárgy, hanem az építés maga, mint esemény vált Imre bácsi emlékezeténet metaforájává.


A Leltár közönsége egyöntetűen megszavazta a csapatnanak a bizalmat a gerilla építés folytatásához.
Kitartást kivánunk Szabó Péter Róbertnek, Sebestyén Énok Kádárnak, és lelkes segítőiknek a folytatáshoz! Köszönjük a Szövetség 39-nek és a Bupap-nak, hogy megteremtették a közeget egy ilyen projekthez!

Kőkofa